Iparipadló egypercesek: Beton térkövek megfelelősége (2. rész)

2020. február 20., csütörtök

Beton térkövek megfelelősége (2. rész)

A térkövekkel kapcsolatban hibák akkor is keletkezhetnek, ha megfelelő teherbírású és minőségű alépítményre kerül a térkőburkolat, de vagy anyaghibás a térkő (ez azért elég ritkán fordul elő, mert a legtöbb gyártó zárt rendszerben és szigorú minőségi kontroll alatt tartva a folyamatot, állítja elő a termékeit), vagy pedig a tartóssága, időjárás-állósága nem felel meg az elvárásoknak.

Tulajdonképpen az a legkényesebb kérdés anyagtani szempontból, hogy a térkövek hogyan állnak ellen a téli időjárási körülményeknek, a gyakori fagyási-olvadási ciklusoknak és a jégolvasztó sózásnak, ami még kloridion-terhelést is jelent az elemekre nézve. A helyzet az, hogy úgy is keletkezhet hiba (pl. a sózásból), hogy a térkő termék maga hibátlan.

Az természetes, hogy építőipari terméket csak bevizsgáltan, a jogszabályokban és a vonatkozó szabványoknak megfelelő minőségben, teljesítménynyilatkozattal ellátva szabad forgalomba hozni. A szabványokban pedig úgy kerülnek kialakításra a termékkel szembeni követelmények és vizsgálati módszerek, hogy azok lefedjék a tényleges használatból származó hatásokat.

A térkő termékek abban az esetben hozhatók forgalomba és építhetők be, ha megfelelnek az MSZ EN 1338:2003 Beton burkolóelemek. Követelmények és vizsgálati módszerek szabvány által megadott minőségi követelményeknek. Ebben a szabványban a méreteltérési, szilárdsági, kopásállósági, súrlódási követelményeken túl a termék időjárás-állóságára is vannak meghatározva követelmények.

A termék időjárás-állóságát, tartósságát a gyártó a szabvány szerint elvégzett vízfelvételi vizsgálattal és sóoldattal való fagyasztási-olvasztási ciklusok váltakozásával történő vizsgálattal tudja igazolni. A vízfelvételre vonatkozóan két osztályt definiál a szabvány, az egyikben nincs követelmény a vízfelvétel mértékére vonatkozóan, a szigorúbb osztályban viszont legfeljebb 6 (tömeg)% vizet vehet fel a termék a szabványos vizsgálat alatt.

Azt írja továbbá a szabvány, hogy ha különleges körülmények állnak fenn, pl. ha a fagyos felületeket sózzák, akkor a fagyállósági vizsgálatot olvasztó só jelenlétében kell elvégezni, ahol a fagyasztási ciklusok utáni tömegveszteséget mérik. Ebben az esetben a felületen történt hámlásból, a levált anyagmennyiséget viszonyítják a vizsgált felülethez. A követelmény szerint átlagosan legfeljebb 1,0 kg/m² anyag válhat fel a fagyasztási ciklusok végére úgy, hogy az egyedi vizsgálati értékek sem nagyobbak, mint 1,5 kg/m².

Amennyiben a térkövek ezt a két kritériumot teljesítik, akkor igazoltan használhatók, beépíthetők fagynak kitett területen. Furcsának tűnhet a szabvány fogalmazása, miszerint különleges körülménynek tekinti a sózást, de ennek az oka az, hogy ez egy EU szabvány és Európa nagy részén nem jellemző a sok fagyás-olvadás ciklus olyan mértékben, mint éppen a közép-európai régióban, így sok országban tényleg nem gyakorlat a jégolvasztó anyagok alkalmazása. A szabvány ugyan lehetőséget ad arra, hogy nemzeti szintű ajánlásokkal egészítsék ki az előírásokat, de nálunk ilyen kiegészítés nincsen.

Így előfordulhat és sajnos elő is fordul, hogy a termék ugyan maradéktalanul megfelel a szabvány előírásainak, de néhány éve alatt egyszerűen felfagy a térkő felülete, sőt tönkre is mehet teljesen (1.kép). Ilyenkor komoly viták indulhatnak el, hogy ki a hibás. A tönkremenetelt mindegyik fél elismeri, a gyártó igazolja, hogy a terméke jó, az üzemeltető, aki a területet használja és időnként többé-kevésbé sózta a felületet, azt állítja, hogy nem volt tiltva a sózás, még a szabvány is megengedi, tehát nem szegte meg a rendeltetésszerű használat szabályait. Az nincsen meghatározva a szabványban, hogy mekkora az sómennyiség, amely még nem terheli túl a burkolatot és a környezetet.

Nem árt, ha tudjuk, hogy van egy jogszabály, a 346/2008.(XII.30.) Korm. rendelet, mely így rendelkezik: „5§(2) Belterületi közterületen - a közúti forgalom számára igénybe vett terület (úttest) kivételével - a síkosság-mentesítésre olyan anyag használható, amely a közterületen vagy annak közvetlen környezetében lévő fás szárú növény egészségét nem veszélyezteti.” Jogszabály-értelmezésbe kompetencia hiányában nem kezdek bele, de az azért látható, hogy a magánterületeket ez a szabályozás nem érint.

A sózás egyértelműen káros a térkőtermékek tartósságára nézve, de a használat során ebben az esetben is törekedhetünk az optimumra. Csak nagy szükség esetén és csak annyi jégolvasztó anyagot vigyünk fel a burkolatra, ami minimálisan szükséges a biztonságos közlekedéshez, ha megtörtént az olvadás, akkor mossuk le a felületet és nem utolsó sorban, alkalmazzunk környezetbarát csúszásmentesítő módszereket, anyagokat (pl. kőzúzalék, fűrészpor stb.)!