2015. január 22., csütörtök

Fugás vagy fugamentes ipari padlót építsünk?



Alig telt el egy hét ebből a munkaévből, máris több nagy (6000 m2 feletti) ipari csarnok padlójával kapcsolatban kapunk megkereséseket. Azon túl, hogy ezek az előkészületek pozitív előrejelzések az idei csarnoképítési szakterületre vonatkozóan, külön örülök, hogy egyre nagyobb az affinitás a szakma szereplői részéről, hogy megfontolják a nagytáblás, vágottfuga-mentes ipari padló megajánlását a beruházóknak. Egyértelműen azt tapasztalom, hogy a magas színvonalú, nagy teljesítőképességű ipari padlók iránt egyre nagyobb a kereslet, ami kedvez az építéstechnika fejlődésének, növeli a szakmai színvonalat, így egyre jobb minőségű, hosszabb élettartamú, kisebb karbantartási költségű. kötséghatékonyabb ipari padlók készülhetnek hazánkban is. Ez egyébként teljesen megfelel a nyugat-európai fejlődési iránynak, ott már háttérbe szoruló félben van a hagyományosnak mondható vágottfugás ipari padló.

A címbeli kérdésre válaszolva, én egyértelműen a fugamentes ipari padló mellett teszem le a voksomat és ezt javaslom tisztelt kollégáimnak is. Indoklásként az alábbiakban összefoglalom az érveimet azzal a céllal, hogy a beruházóknak, tervezőknek, generálkivitelezőknek egyszerűen és objektíven be lehessen mutatni a nagytáblás, fugamentes ipari padló előnyeit. A jobb áttekinthetőség végett, és azért hogy könnyen lehessen használni az összehasonlítást, röviden és pontokba szedve adom meg a lényeges tulajdonságokat. Természetesen állok rendelkezésére a Kollégáknak kérdés esetén.

Néhány általános megállapítás a zsugorodásról:
1.        A beton saját természetes tulajdonsága, hogy a kötési és a szilárdulási fázisban a cementkő hidratációjával együtt jár a zsugorodási folyamat.
2.        A zsugorodás alapjelenség, kiküszöbölni nem lehet, de szabályozni mind a tervezés, mind a betontechnológiai utasítás kidolgozása, mind a kivitelezés és az utókezelés során különlegesen fontos, erre mindenképpen tekintettel kell lenni.
3.        A zsugorodási folyamat alatt álló beton megreped, ha az alakváltozás gátolt és az ebből adódó feszültségnövekedés túllépi a beton húzószilárdságát.
4.        A jó terv és betontechnológia, valamint a szakszerű kivitelezés minimalizálja a zsugorodás káros hatásait, de nem küszöböli ki teljes mértékben.

Normál (standard, hagyományos) ipari padló FUGAVÁGÁSSAL:
1.      A zsugorodás okozta repedés-kialakulást fugavágással lehet szabályozni (fugatávolsággal és fugamélységgel), azaz tervezni lehet a repedéshelyeket. Így alakul ki a fugaraszter, mely tulajdonképpen tervezett repedésvonalakból áll.
2.      Acélszálerősítéses ipari padlóknál pl. 20 cm vastagság esetén ipari padló esetén 6-9 m-es vágási raszterre van szükség, ahol a fugamélység min. 6-7 cm.
3.      A fugaszélesség általában 3,2-4 mm a fugavágáskor, mely szélesség a zsugorodási folyamat során megnőhet 5-6 mm-re is.
4.      A fugaszélek az ipari padló legérzékenyebb részei, a targoncaforgalom és egyéb használati terhelés okozta károk miatt állandó karbantartásra szorulnak, illetve a fugaszél-letöredezések miatt gyakori és drága javítás szükséges.
5.      A fugák szakszerű, gondos és rendszeres karbantartást igényelnek ahhoz, hogy az ipari padló hosszú távon rendeltetésszerűen használható lehessen.
6.      A fugázó anyagokkal szemben a követelmény egyfelől az, hogy teherbíró legyen (tartósan álljon ellen a nagy intenzitású dinamikus terhelésnek), másfelől képes legyen tágulni, megnyúlni és a fugaoldalhoz tapadni, követni a 20-40%-os fugatágulást. Ezt a két követelményt csak nagyon kevés anyag és technológia képes egyszerre, tartósan kielégíteni. Hosszú távon magas a karbantartási költség és nincs tökéletes megoldás.
7.      A vágott fugás ipari padlók teherbírása a fugák mentén lényegesen kisebb, mint a raszterek közepén, mert a keresztmetszet ezeken a helyeken gyengített. A fugáknál a két tábla közti teherátadás igen csekély mértékű, a targoncák pedig éppen ezeken a helyeken adják át a legnagyobb ütőterhelést. Ezen intenzív dinamikus hatások vezetnek a fugaszélek letöredezéséhez és a táblabillegésekhez.
8.      A táblabillegések nyomán az ágyazat éppen a kritikus fugavonal alatt kiverődik, kiüregesedik, így még nagyobb mértékű lesz a billegés, mely további károkhoz, az élletöredezésen kívül még repedésekhez, táblatörésekhez is vezet.
9.      Ezt a hatást még erősíti a száradási zsugorodásból adódó lemezszél-felhajlás jelensége, a tálasodás is.
10.  Tekintettel arra, hogy az ipari padló teherbírása a fugáknál jóval kisebb, mint a lemezmezők középső területén, a tervezéskor erre a gyengébb teherbírásra kell méretezni (hacsak nem vasaljuk meg a betonlemezt a fugák alatt, ami viszont óriási többletköltséggel járna), ami nem költséghatékony, a padló teherbírása pedig nem egyenletes.

Fugamentes (jointless, fugenlos) ipari padló VÁGOTT FUGÁK NÉLKÜL:
1.        A fugamentes ipari padló azt jelenti, hogy vágott fugák nem készülnek, csak dilatációs és munkahézagok kerülnek kialakításra.
2.        Ebben az esetben nagyobb zsugorodási táblák alakulnak ki, a 6-9 m-es fugaraszter helyett akár 30 m-es munkahézag-távolságokat is lehet alkalmazni.
3.        A fugavágás elmaradása miatt a zsugorodási alakváltozás nagyobb fugamegnyílást okoz a munkahézagoknál, mint a vágott fugás ipari padlók esetében, ezért acél élvédelemmel ellátott, teherátadó acélprofilokat kell beépíteni.
4.        A munkahézag képzését előregyártott és előre elhelyezett, teherbíró acélprofilokkal kell tehát megoldani, melyek nagy teherbírásúak, ellenállnak a targoncaforgalomnak (nincs élletöredezés), és megfelelő teherátadást biztosítanak nagyobb fugamegnyílás esetén is.
5.        A munkahézagprofilok tartósak, nem kell kifugázni a réseket, így elmarad a későbbiekben is a fugakarbantartás, a fugakitöltő anyagok cseréje is.
6.        A nagyobb területű mezőkben a gátolt alakváltozásból származóan, természetesen nagyobb zsugorodási feszültségek keletkeznek, melyeket a többlet-betonerősítéssel kell felvenni, pl. nagy teljesítményű acélszállal (pl. 30 kg/m3 HUMIX® 90).
7.        A fugamentes ipari padló teherbírása nagyobb, mint a vágott fugásé és egyenletes a teherbírás a teljes területen, mert nincsenek fugaszélek.
8.        A munkahézagok környéke ugyanúgy terhelhető, mint a lemezmező közepe a teherátadó profiloknak köszönhetően.

A fugamentes ipari padló előnyei a fugás ipari padlóval szemben:
1.        A fugamentes kialakításnál folytonos a padlólemez, egységes, mindenhol azonos mértékben terhelhető.
2.        A targoncák kihasználtsága, sebessége növelhető.
3.        Nincs fugaszél-lerepedezés, nincs fugaprobléma.
4.        A karbantartási költségek jóval kedvezőbbek.
5.        Az üzemzavar esélye jóval kisebb.
6.        A fugavágás és fugakitöltés költségei elmaradnak a kivitelezéskor.
7.        A fugamentes kialakításnál az építési idő rövidebb, mert nincsen fugavágás és fugakitöltés.
8.        A dilatációs profilok a vágott fugás padlók esetében is szükségesek a munkahézagoknál, így azok többlet költséget nem okoznak.

A fugamentes padló költségeinek alakulása a vágott fugáshoz képest:
1.        A fugamentes ipari padló bekerülési költsége általában 10-15%-kal magasabb a fugás ipari padlóhoz képest, ez azonban hamar megtérül a karbantartási költségek csökkenése révén. A többletköltség egy magasabb színvonalú, nagyobb teherbírású, hatékonyságú és élettartamú ipari padlót biztosít.
2.        A fugamentes padló készítése a kivitelező részéről nagyobb precizitást, a jól kidolgozott technológia szigorú betartását, valamint annak ellenőrzését igényli a munkaterület előkészítésétől kezdve egészen az utókezelés végéig. Erre fel kell készülniük a padlós cégeknek, de már több padlós cég van itthon, akik ezt a technológiát magas színvonalon valósítják meg. A magasabb minőségigényű kivitelezés egyfajta szűrő is (mert nem mindenki tud jó minőségű nagytáblás ipari padlót építeni), ami segíti a padlós szakma színvonalának emelkedését.
3.        Természetesen a jobb minőséget meg kell fizetni, de az ár-értékarány, az élettartam, a használhatóság, a karbantartási költségek radikális csökkenése, az üzemzavarok elmaradása, a beruházói, üzemeltetői oldalon nagy érdeklődésre tart számot --- csak nekünk ezt el kell tudnunk jól adni. Bátran ajánlhatjuk, mert olyan terméket kínálunk, amivel a vevő valóban elégedett lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése