Ahogy
a legutóbbi hírlevélben ígértem, bemutatom röviden a különböző síkpontossági
előírások szemléletét és leglényegesebb mérési, valamint értékelési módszereit.
A DIN 18202:2013-04 az a szabvány, mellyel az utóbbi évtizedekben
Magyarországon a legtöbbször találkoztam az ipari padlók körében.
A
szabvány alapvetően a magasépítési szerkezetek mérettoleranciáit szabályozza,
ennek egy része a síkpontossági határérték a különböző szerkezetek esetében. A
szabvány 3. számú táblázata adja meg az egyenletes felülethez képest a
megengedett eltéréseket a különböző mérési hosszokon. Az ipari padlókra ezen
táblázat 3. és 4. sora adja meg azokat a legnagyobb eltéréseket, amelyen belül
a szerkezet az adott helyen megfelel az előírásnak. A 3. sor ezen adatai
szerint egy ipari padló felel meg ennek a szabványnak az adott mérési helyen,
ha az eltérés 1 m-es mérési hosszon nem nagyobb, mint 4 mm, 2 m-en 6 mm, 3 m-en
8 mm és 4 m-en 10 mm. Nagyobb mérési hosszok esetében már kisebb mértékben
emelkedik a határérték és 15 m-es mérési távolság felett már nem növekszik. Ez
a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy ipari padló egységen (pl. egy 1000 m2-es
csarnokrész) belül a síkpontosságtól való eltérés nem lehet nagyobb 15 mm-nél.
A 3. táblázat 4. sora ennél egy kicsit szigorúbb, eszerint 1 m-es mérési
hosszon a legnagyobb eltérés nem lehet nagyobb, mint 3 mm és 4 m-en 9 mm (a
köztes értékek interpolálandók).
Lényeges,
hogy a szabvány nem a vízszintestől való eltérésről, hanem a síkpontosságról
ír, ezért nem szabad egyszerűen a szintezési leolvasási értékek különbségéből
következtetni a síkpontosságra. Az ipari padló felületi hullámossága mindig két
másik ponthoz képest értelmezendő, két lokális magaspont közötti képzeletbeli
húrtól való legnagyobb függőleges távolságaként. Ezért lényeges a minősítéshez
a szabvány által leírt mérési módszer betartása.
A
mérés végrehajtása egy-egy kijelölt helyen úgy történik, hogy a mérőlécet
(egyszerű aluléc) a felületre rá kell helyezni, majd a két feltámaszkodási pont
közti távolságot le kell mérni. Ezen távolsághoz a szabvány szerinti
tolerenciát bemutató táblázatból, vagy grafikonból interpolálással meg kell
határozni a megengedett legnagyobb réstávolságot és ezt az értéket kell
összehasonlítani a mérőléc és a padló síkja közti az adott helyzethez tartozó
legnagyobb távolsággal.
A
szabvány nem írja elő, hogy egy adott területen, vagy akár egy fugákkal határolt
betontáblán hol, milyen irányban és mennyi mérési pontot kell felvenni, tehát a
szükséges helyek kijelölését nem határozza meg, így az az alapelv érvényesül,
hogy a mérés céljának megfelelő, a minősítéshez szükséges jellemző helyeken
kell mérni. Ez a szubjektívnak tűnő nagyvonalúság viszont a gyakorlatban
lehetőséget is kínál arra, hogy a kivitelező és a megrendelő közti vitát a
helyes, a használhatóság megítélésének a szempontja felé terelje. Ugyanis a
szabvány nem állapít meg osztályokat, nincs osztályos besorolás, nem lehet azt
mondani egy ipari padlóról ezen szabványra hivatkozva, hogy az nem I. osztályú,
mert pl. a mérési helyek több, mint 10%-ában nem felelt meg a síkpontossági
toleranciának. Ebben az esetben ugyanis még lehetne találni olyan területet,
ahol jól sikerült a padló és ott végezni sok mérést, vagy lehetne keresni más
területeket, ahol több a hiba.
Ez
a szabvány tehát nem alkalmas arra, hogy az ipari padlót osztályba sorolja,
viszont kiválóan alkalmas arra, hogy megállapítsa, hogy az adott ipari padló
mely területein vannak síkpontossági hibák. A szabvány szerinti minősítés tehát
azt mondja ki, hogy a padló egy vagy több adott helyen nem felel meg a szabvány
szerinti síkpontosság mértékének, egyéb helyeken viszont megfelel.
Ezután
pedig már csak a hibás helyekkel kell foglalkozni és eldönteni a feleknek, hogy
mit kezdjenek a túlzottan hullámos területekkel. Ebben az esetben már nem a
szabvány, hanem az az általános elv kell előtérbe kerüljön, hogy a
nem-megfelelőség milyen hatással van a rendeltetésszerű használatra. Pl. a
lemezszélek felhajlása, ha az nem a targoncák közlekedési útvonalába esik,
nyilván nem zavarja túlzott mértékben a rendeltetésszerű használatot, tehát nem
szükséges beavatkozás. Ha viszont zavarja, akkor sem szükséges az érintett
betontáblákat kicserélni, elég lehet egy lokális javítás (pl. lecsiszolás és
impregnálás). Tapasztalatom szerint a szakértői közreműködés ilyen esetekben is
segíti a mindenki számára elfogadható kompromisszumos megoldás létrejöttét.
Végezetül
meg kell említenem még azt is, hogy a szabvány szerint lehetőség van arra is,
hogy szintezéssel minősítsék az ipari padló felületi síkpontosságát. Ahhoz
azonban, hogy a gyakorlat szempontjából használható eredményeket kapjunk,
viszonylag sűrűn, pl. 50, vagy max. 100 cm-es raszterban célszerű felvenni a
szinteket, ami azért elég macerás és hosszú művelet lehet egy többezer
négyzetméteres ipari padló esetén.
A
szintezéses hullámosságmérés esetén nem a szomszédos pontok közti
magasságkülönbség a lényeg, hanem pl. minden második magasság közti
képzeletbeli húr felezőmagasságához képest kell figyelembe venni a középső
leolvasási értéket és a kettő különbségét kell összehasonlítani a két szélső
pont közti távolsághoz tartozó tolerancia értékkel. Előnye ennek a mérési
eljárásnak viszont az, hogy nem csak az egymáshoz közeli pontokat lehet
vizsgálni, hanem az egymástól távolabb eső mérési pontok közt is megkapjuk a síkpontossági
adatokat. Folytatjuk a következő síkpontossági előírás bemutatásával…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése