Az ipari padló minőségi osztályba sorolása (1.)

Aki kivitelezéssel foglalkozik, biztos, hogy beleszaladt már olyan kisebb-nagyobb csalódásba, amikor az építtető, beruházó az átadás-átvételi eljárás során bejelentette, hogy nem veszi át az ipari padlót, mert az ő szerinte nem első osztályú. Ugyanis – a tapasztalatom szerint –  a legtöbb szerződés tartalmaz egy ehhez hasonló mondatot: „A vállalkozó vállalja, hogy az építményt a tervdokumentációnak megfelelően, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, hibamentesen, a szabványoknak és egyéb előírásoknak megfelelő I. osztályú minőségben építi meg.”

Ebben a fenti példában bizony elég sok van a jóból. Persze az teljesen rendben van, hogy a maximumra és a tökéletesre kell törekedni, de ugyanakkor a realitásokat is figyelembe kellene venni a szerződéskötéskor. Azaz, ha a tökéleteset, a hibamenteset, az I. osztályú teljesítést vállaljuk, akkor az is legyen benne a szerződésben, hogy mi történik akkor, mi az intézkedési eljárás abban az esetben, ha mégis valami hiba csúszik a kivitelezésbe. Márpedig a valóságban nagyon ritka a teljesen hibamentes produktum… Ha ugyanis nem körvonalazzuk a teendőket a hibás teljesítés esetére, akkor igencsak ki leszünk szolgáltatva a megrendelő „jóindulatának”.

Kezdődjön ott ennek a dőlt betűs mondatnak az elemzése, hogy sorra vesszük az egyes vállalási tételeket! Az egyszerűség kedvéért most csak az ipari padlóról legyen szó!

1.        A vállalkozó vállalja, hogy a tervdokumentációnk megfelelően… Kérdés, hogy van-e kiviteli terv, vagy csak engedélyezési szintű terv készült (ami nem sok adatot szokott tartalmazni a vastagságon és a betonosztályon kívül). Ha nincs kiviteli terv szintű dokumentáció, akkor nem lesz mihez viszonyítani az elkészült szerkezet műszaki paramétereit – és máris ott van egy alkalom a vitára. A beruházó kvázi laikus és szinte biztos, hogy más kép lebeg a szeme előtt az ipari padlóról a kivitelezés előtt, mint utána – ha mi, szakemberek nem hozzuk őt „képbe” időben.

Ennél nyilván jobb eset az, ha van kiviteli terv, akkor az már minden részletet bemutat a betonjeltől kezdve a vasalási terven, vaskimutatáson keresztül egészen a csomóponti vasalási rajzokig. A műszaki leírás pedig hivatkozik a szabványokra, amik már tartalmazhatnak osztályba-sorolásokat is.

2.        A rendeltetésszerű használat teljes ellehetetlenülése nem szokott bekövetkezni, általában az üzemeltető vígan használja a padlót akkor is, ha közben folyik a reklamációs eljárás, ha még az átadás-átvétel nincs lefolytatva. A gyakorlatban inkább a rendeltetésszerű használat korlátozása kerül előtérbe és erre hivatkozva késik, tolódik az átvétel. Ilyen korlátozás lehet pl. ha a targonca közlekedés lassúbb, vagy a fugákon, repedéseken való áthaladás okából kifolyólag a csapágykopás miatt többletüzemeltetési költség áll elő, vagy le kell zárni egy-egy területet más hibák miatt. Egy ilyen helyzet komoly és elhúzódó vitákra adhat okot, mert a kérdés megítélése szubjektív elemeket is tartalmaz és nem köthető közvetlenül szabványhoz, műszaki előíráshoz.

3.        A hibamentesség objektív megítélése viszont már közvetlenül összefügg a terv és a vonatkozó műszaki előírások betartásával.

4.        A szabványok és műszaki előírásoknak való I. osztályszintű megfelelés pedig egy-egy kiemelt műszaki feltétel legmagasabb fokú teljesítését jelenti. Itt máris megjegyzem, hogy nem minden szabvány szerinti feltételrendszer tartalmaz osztályba sorolást, az uniós EN szabványok egyre inkább kerülik a minősítési osztályokat, inkább a megfelelt / nem felelt meg kategóriák kerülnek előtérbe.

A hibás teljesítés bekövetkezik, ha akárcsak egy szempont szerinti műszaki követelmény nem teljesül a kivitelező ráhatási vagy érdekeltségi körében. Az egész ipari padló minősítésének a kérdéskörében a káosz akkor szokott kezdődni, amikor az ipari padló egy sor műszaki szempontnak ugyan megfelel, de pl. egy-egy szempontból egy-egy helyen nem felel meg a követelményeknek vagy nem első osztályú szinten. Sajnos több olyan eset került mostanában a látókörömbe, amikor évekre húzódott, húzódik el egy-egy ilyen elszámolási vita.

Az ipari padló minősítéséhez és ebből adódóan a rendeltetésszerű használat objektív megítéléséhez az alábbi szempontok tartoznak, melyek rendszerint megjelennek a szerződésben, a műszaki tartalomban:

1.      Padlólemez vastagsága, vasalása, beton szilárdsága megfelel-e? Ez a statikai, állékonysági követelményeket írja elő.

2.      Felület kopásállósága, síkpontossága? Ez a használati, tartóssági követelményeket foglalja objektív követelményrendszerbe. Ebbe a körbe tartozik a repedések megjelenésének, tágasságának a kérdésköre, de a pormentesség, takaríthatóság fogalma is.

A szabványok, műszaki előírások természetszerűleg olyan követelményrendszert jelenítenek meg, ahol a megfelelőséget objektív és szabályozott módszerrel lehet ellenőrizni. Ha jól választunk szabványt, és a szabványban leírt követelményeknek a padlónk megfelel, akkor nyugodtak lehetünk, mert a rendeltetésszerű használat igazolhatóan biztosított.

A statikai, állékonysági kérdések nyilván nem lehetnek osztályba sorolások tárgyai, itt nincs kompromisszumra lehetőség. Ha padló nem olyan vastag, mint ahogy azt megtervezték, vagy a beton nem éri el a tervezett szilárdságot, vagy a vasalás gyengébb a tervezettnél, akkor a teherbírása nyilván kisebb. Ezekben az esetekben javításra (azaz a tervezett állapot elérésére) általában nincs lehetőség, azaz a beruházó vagy megelégszik egy gyengébb teherbírású padlóval (árleszállítás mellett), vagy kicserélteti az egészet.

Ez utóbbi esetben komoly fejtörést okozhat a bíróságnak, hogy igazságot tegyen, jogot szolgáltasson az arányosság kérdésében. Pl. ha a 20 cm-es ipari padló helyett csak 18 cm-es padló épül, akkor a 10%-os szerkezeti vastagságcsökkenésből adódó teherbírási, tartóssági veszteség milyen mértékben és mekkora összegben csökkenti a rendeltetésszerű használatot? Ilyen esetekben – ha a felek már nem akarnak egymással közvetlenül megegyezni -- bizony elszabadulhat a megrendelő és ügyvédjének fantáziája és a kivitelezői oldal nem ritkán kerül nagyobb hátrányba, mint amit ez a 10%-os teherbírás-csökkenés első olvasatra okozna. Mert ha a beruházó azt nyilatkozza, hogy éppen most akar venni egy nagyobb gépet, de nem tud, mert annak a terhelését a padló a kivitelező hibájából nem terhelhető, akkor az ebből adódó termeléskiesés és versenyhátrány miatti elmaradt hasznot akár követelheti is a kivitelezőtől a bíróság előtt. Ekkor aztán elhúzódhat hosszú évekre a per és szinte biztos, hogy nem fog jól kijönni belőle a kivitelező. Teherbírási kérdésben nincsenek osztályok, hanem vagy tudja a padló azt, amire tervezték, vagy nem. És ha nem, akkor csak igen komoly ráfordítással lehet rendbe hozni, ezért többnyire az árleszállítás a lehetséges vége a történetnek.

A kopásállóságra vonatkozólag vannak egzakt határértékek, ellenőrzési eszközök, eljárások, amik ha nem is osztályokba, hanem kategóriákba sorolják az ipari padló kopásállóságát. Ezek lehetnek pl. a Böhme vizsgálattal ellenőrzött MSZ EN 13892-3:2004 szerinti osztályok A12-A1,5-ig. Ha a padló kopásállósága nem felel meg a tervezettnek, akkor egy alacsonyabb kategóriába soroljuk a padló kopásállóságát (pl. A3 helyett A6-ba), és ha a megrendelő nem fogadja el alacsonyabb minőségi szintet, akkor ebben az esetben van lehetőség javításra (pl. mélytisztítás és felületerősítő impregnálás). Ebben az esetben tehát van elfogadható költségű, arányos javítási lehetőség, amivel az eredetileg tervezett műszaki szintet el lehet érni.

Az ipari padló körében tehát csak a síkpontosság marad, mint minőséget meghatározó műszaki fogalom, ami bizonyos szabványok szerint osztályba sorolható. Hazánkban jelenleg nincs egységes viszonyítási alapja az ipari padló síkpontossági előírásainak, ugyanis több szabvány és műszaki irányelv is fel-felbukkan a szerződésekben. A különböző előírások nagyon különböző követelményrendszereket állítanak fel, van köztük olyan, amelyben vannak minőségi osztályok és vannak olyanok is, amelyben csak megfelelt / nem felelt meg kategóriák léteznek.

A következő részekben a leggyakrabban alkalmazott síkpontossági előírásokat mutatom be és hasonlítom őket egymással össze. Ezek pl. a TR34, a DIN 18202, a DIN 15185, az MSZ EN 13670:2010, az MSZ 04-803/1-1990 és az MSZ EN 15620:2009. Ez hat különböző szemléletű és követelményrendszerű előírás, erősen különböző toleranciahatárokkal, mérési módszerekkel és minősítési határértékekkel. Nem mindegy tehát, hogy mire szerződünk vagy, hogy megnevezzük-e és ha igen, akkor melyiket a fentiek közül. Ha nem kötünk ki semmit, akkor vagyunk a leginkább kiszolgáltatva a minősítéskor. (folytatjuk)