Mi van a padló alatt? (2.)

Több korábbi negatív tapasztalat alapján, úgy gondolom, hogy az altalaj, mint „nulladik” réteg, megér még egy párperces együttgondolkodást. Mit tegyünk, ha úgy látjuk -- pláne, ha szakmai megérzésünket néhány mérés is alátámasztja --, hogy az altalaj nem megfelelő?

Először is meg kell határozzuk, hogy mik azok az okok, ami miatt kétség merül fel az altalaj minőségével, alkalmasságával kapcsolatban. Kötött talajok esetén az okok inkább a víztartalom-változással kapcsolatos tulajdonságokra vezethetők vissza. Például, az agyagok alaptulajdonsága, hogy állékonyságuk nagymértékben összefügg a víztartalmukkal, ezért ingadozó talajvízszintű területek esetén ezzel számolni kell. Bizonyos agyagfajták, jelentős vízfelvételi képességük miatt igen hajlamosak a duzzadásra (pl. dél-alföldi talajok, „kiscelli agyag”, bentonit /aminek ezen tulajdonságát több formában hasznosítja az építőipar/). A szemcsés talajok is okozhatnak gondokat (pl. iszap, futóhomok), itt nem a vízfelvétel (merthogy az gyakorlatilag nincs), hanem inkább az instabilitás a problémák fő gyökere.

Mindenesetre, már a tervezési fázisban gondolni kell a fenti problémaforrásokra, szükség esetén meg kell fontolni a talajjavítás lehetőségeit. Nem feltétlenül szükséges teljes, vagy részeges talajcsere, ami nyilvánvalóan jelentős költséget jelent, elképzelhető – és erre már több példa volt praxisomban --, hogy lehet talajjavítást alkalmazni. Például, egy Pest környéki kb. 10.000 m²-es iszaptároló térbeton alatti gyenge, szemcsés talajt, a felső 30-40 cm-es rétegben történt 60 kg/m³-es cementtel való átkeveréssel megfelelő és nagyjából egyenletes stabilitású állapotra lehetett hozni. Ez a megoldás nagyösszegű megtakarítást eredményezett a talajcseréhez képest. Ilyenkor a megtakarítás költségeibe, szükség esetén bele kell férjen geotextilia, vagy georács használata. A döntést, hogy mikor, milyen talajjavítási technológiát kell alkalmazni, sőt egyáltalán lehetséges-e ez a megoldás, csak nagy körültekintéssel, szakértőt bevonva, célszerű meghozni. Erre a problémakörre is igaz, hogy a látszat-, vagy félmegoldás utólag még többe kerül.

Volt olyan helyzet is, hogy a beruházó, a terület tulajdonosa tisztában volt azzal, hogy a terményszárítója körüli úthálózata és térbetonja egy duzzadó agyagra ráhordott osztályozatlan sóderágyra épül, de mégis vállalta az evvel járó károsodási, élettartam-csökkenési kockázatot, mert -- hogy az ő szavaival éljek: „nem repülőteret akar, hanem csak egy térbetont és utat”. Ez is egy döntés, amit tiszteletben kell tartani. Azonban, mind tervezői, mind pedig kivitelezői oldalról jól, de nagyon jól körül kell bástyáznunk magunkat abban a tekintetben, hogy a megrendelő teljeskörű felvilágosítást kapott minden rizikófaktorról. Ilyenkor dokumentálni kell, hogy mi lenne a szakmailag helyes megoldás, amit a beruházó nem fogadott el és helyette kérte az egyszerűbb, de nyilvánvalóan jóval gyengébb műszaki megoldást. Ebben a konkrét esetben egy szivárgó rendszerrel kellett volna távol tartani az amúgyis agresszív talajvizet a térbetontól, a talajvízszint feletti duzzadó agyagréteget pedig ki kellet volna cserélni. Ezután kellett volna az erre felhordott zúzottkőágyazatra megépíteni az XF4 környezeti osztályúként meghatározott betonlemezt. Ehelyett választotta a beruházó a „fapados” megoldást, ahol még a betont is a helyi mosatlan és osztályozatlan adalékanyagból álló, adalékszermentes betonból építtette meg. (a felső képen látszik, hogy a duzzadó agyagréteg több cm-rel megemelte a betonlemezt, az alsó képen pedig a részben ebből származó repedés) Ez legyen az ő döntése, de szakmai és jogi biztonságban kell lennünk, mert ilyen megoldást sem tervező, sem szakkivitelező nem támogathat. Adott esetben jobb kimaradni az ilyen, több sebből vérző műszaki megoldásból, mint lejáratni szakmai presztizsünket és utána, esetleg évekig járni a bíróságra igazunkért, aminek nem is biztos, hogy érvényt tudunk szerezni.

Nagyon gyenge altalajoknál (pl. szemcsés talajok és egyidejűleg magas talajvízszint, vagy tisztázatlan anyagú, vagy túlzottan heterogén feltöltés esetén), a talajcserén kívül szóba jöhet a padlólemez cölöpökre való megépítése. Magyarországon több esetben jó megoldás volt az ipari padló kavicscölöpökre való megépítése (természetesen, ágyazattal kombinálva), külföldön gyakoribb a beton, vasbeton mikrocölöpözés. Ezekben az esetekben viszont meg kell vizsgálni, hogy a padlótervezésnél használhatjuk-e a folytonos, rugalmas megtámasztású modellt, vagy sem. Mikrocölöpözés esetén egyértelműen pilléreken álló tartószerkezetként kell méretezni a padlót úgy, hogy a talaj megtámasztását egyáltalán ne vegyük figyelembe.