Ipari padló, esztrich vagy aljzatbeton

Gondolom, nem csak én vagyok munkával túlzottan leterhelve, hanem mindannyiunk, ezért idén már nem fog beleférni a munkatervembe ezen kívül még egy „egyperces”, ami most kicsit hosszabb lett, mert 3 féle szerkezettípust definiálok benne, ugyanis sok félreértéssel találkozom. Ezúton köszönöm meg minden kedves Kollégának, Kolleginának az egész éves figyelmet, a közösséget a szakma-szeretetben, az együttműködést. Mindannyiuknak boldog karácsonyt és sikeres új évet kívánok!

 

Ipari padló, esztrich vagy aljzatbeton

A tervezési dokumentációkban sok esetben tapasztalható zavar, ellentmondás a betonpadozatok kiírásának tekintetében. Akár egy projekten belül is ugyanaz az épületszerkezeti egységet nevezik a különböző szaktervezők (pl. építészek, statikusok) olykor aljzatbetonnak, esztrichnek, esztrichbetonnak, ipari esztrichnek, ipari betonaljzatnak, burkolt ipari padlónak, betonlemeznek. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy minek nevezzük az adott szerkezeti egységet, mert pl. más szabvány hatálya alá tartozik az esztrich és a beton, más környezeti osztályba sorolható az aljzatbeton és az ipari padló, és emellett más-más betontechnológiai és kivitelezési megoldást igényelnek a különböző szerkezetek.

Egyik szerkezeti egység sem alább való a másiknál, mindegyiknek megvan a maga funkciója az épületen belül, mindegyik jó minősége elengedhetetlen a tartósan rendeltetésszerű alkalmazáshoz, viszont a más-más funkció minden esetben lehetőséget ad az optimális anyagösszetétel és szerkezeti tulajdonságok előállításához.

Ezek közül jellemzően mindegyik olyan betonlemez (kivételek persze lehetnek), amely statikailag független az épület egyéb részeitől és a cél szerinti hasznos terhelések közvetlen vagy közvetett felvételén kívül nem tervezett egyéb terhelések felvételére. Természetesen a környezeti (pl. hőmozgás) és technológia terhelések (pl. zsugorodás) ezen betonszerkezetekre is hatnak, nyilván ezeket is figyelembe kell venni.

Az ipari padló lehet burkolatmentes (gyakran kéregerősített, impregnált vagy csiszolt felületű), de lehet akár burkolt is (pl. műgyanta vagy kerámiaburkolat), de lényeges, hogy a hasznos terhelés ezen valósul meg (gépek, polcrendszerek, targonca forgalom), ugyanakkor teherátadó szerkezet is, mert az alatta levő rétegekkel együtt tartja és veszi fel az igénybevételeket. Az ipari padló éppen ezért sosem önálló betonlemezként tervezendő, hanem komplexen kell tervezni az alépítményi rétegrenddel együtt.

Ennek része lehet akár egy aljzatbeton is, mert például, ha vízszigetelő rétegre van szükség, akkor az aljzatbetonra kerül, de aljzatbeton kell hőszigetelő réteg alá (akár hűtőházban, akár padlófűtés esetén). Az aljzatbeton nem tévesztendő össze a szerelőbetonnal, ami nem szigetelést- vagy mást tartó betonlemez, hanem a könnyebb és pontosabb technológiai szereléshez ad folytonos, stabil alátámasztás (pl. a betonacélszereléshez).

A fenti különbségek miatt a betonszerkezet anyaga, vastagsága és erősítése is más kell legyen. Az ipari padló egy üzemi, kereskedelmi vagy raktárépület leginkább igénybevett része, közvetlen nagy (akár 2x10 tonnás ikerpolclábak) és dinamikus (akár 5 tonnás targonca kerékterhek, vagy gépekből származó rezgőterhek). Akár van burkolata az ipari padlónak, akár nincs, ezen terhelések miatt statikai számítás során kell a maghatározni az alátámasztás merevségének és rugalmasságának figyelembe vételével a szükséges lemezvastagságot, (általában 15-20 cm) a beton szilárdsági osztályt és a betonerősítést. A beltéri ipari padlóknál az XC1, de inkább az XC2 környezeti osztály indokolt, C25/30 vagy C30/37 nyomószilárdsági osztály, a legtöbb esetben acélszálerősítés vagy kétrétegű betonacélhálós erősítéssel. Az ipari padló tehát mind tervezési, mind kivitelezési szempontból igényes szerkezet.

Az aljzatbeton szerepe az ipari padlóéhoz képest egyszerűbb, nem kap sem pontszerű, sem dinamikus terhelést (a felette levő rétegek egyenletesen elosztják a teherhatásokat), a környezeti hatások sem kockázatosak, hiszen állandó tulajdonságú közegben vannak (alul az alépítmény, felül a többi szerkezeti réteg), levegővel és vízzel általában nem érintkezik. Nincs korróziós és kimaródási kockázat. Mindezek miatt a környezeti osztálya az aljzatbetonoknak lehet X0 – XN, nyomószilárdsági osztálya C12/15 vagy C16/20 (a magam részéről én mindig a magasabb osztályt választom, mert minimális árkülönbség mellett tartósabb betont kapunk). Az aljzatbetonokat 8-15 cm közötti vastagságban érdemes építeni általában, célszerű vasalni legalább egy rétegű betonacélhálóval, vagy acélszálerősítéssel a repedéstágasságok korlátozása céljából még akkor is, ha statikailag erre nem lenne szükség. Az aljzatbetonokkal kapcsolatban fontosnak tartom megjegyezni, hogy kerüljük el azt, hogy egy aljzatbeton kültéri körülmények között hagyunk hónapokra, akár egy télen át is védelem nélkül. Pédául egy házépítés kapcsán a terasz aljzatbetonjának minősége, tartóssága károsodhat, ha nem védjük meg addig, amíg a további rétegek elkészülnek. Ugyanez igaz egyébként az esztrichre is, hogy súlyos minőségromlás következhet be, ha túl sokáig nem folytatjuk és fejezzük be a rétegek felépítését.

Az aljzatbetonokra, szerelőbetonokra, ipari padlókra az MSZ EN 206 és MSZ 4798 betonszabvány aktuális kiadása vonatkozik, míg az esztrichekre főleg az MSZ EN 13813. Az esztrichaljzatnak, esztrich padozatnak a vastagsága csúszórétegen 4-8 cm között lehet, funkciója teherátadás, teherelosztás az alatta levő rétegekre, a burkolat tartós, stabil megtartása. Az esztrich anyaga a leggyakrabban nem beton, hanem habarcs, mert homokfrakció adja az adalékanyag-vázat 4 mm-es legnagyobb szemnagysággal. 5-6 cm vastagságig érdemes 0-4-es szemnagyságot használni, ennél vastagabb esztrichek esetén a D_max = 8 mm-es szemnagyságú adalékanyag jobb minőséget ad, mert kevésbé lesz a szerkezet zsugorodás-érzékeny, jobban tömöríthető, nagyobb testsűrűsége és szilárdsága lesz. A betontól főleg az adalékanyagvázban való eltérés és a szerkezet funkcionalitásában való eltérés miatt az esztricheket nem a betonszabvány szerint definiáljuk és vizsgáljuk, hanem az esztrichszabvány szerint.

Az esztrich padozat anyagjele is más, mint a betoné. A leggyakrabban használt cementesztrichek egzakt jelölése pl. CT-C20-F4, ahol a CT a cementesztrichet jelenti (kötőanyag a cement), a C20 a nyomószilárdsági osztályt, az F4 pedig a hajlítóhúzó-szilárdsági osztályt. Lényeges különbség, hogy az esztrich szilárdsági minősítésekor más szabvány szerint kell eljárni, mint a beton esetében. Az esztrichek nyomószilárdságát nem egy klasszikus betonkockán, vagy utólagosan egy szerkezetből vett minták esetében hengeren, kell mérni, hanem egy olyan félhasáb pecsétnyomásával, amely félhasáb az MSZ EN 13892-2:2003 szabvány szerint készült az esztrich hajlítóhúzó-szilárdságának a méréséhez. Ez egy 40 x 40 x 160 mm-es habarcshasáb, melyet egyszerű kéttámaszú hajlításnak teszünk ki, így mérve hajlítóhúzó-szilárdságot és így sorolva osztályba F1 – F50-ig (figyelem: az esztrichek esetében az F nem a konzisztenciát jelenti, mint a beton esetében /flow/, hanem a hajlító-húzószilárdsági osztályt /flexural/. A hajlítóhúzó-vizsgálat félbetört hasábjain el lehet végezni a nyomószilárdsági vizsgálatot, ahol az eredmény C5–C80 közötti osztályba soroljuk (C – compression). Ebben az esetben is figyelni kell arra, hogy a kapott nyomószilárdsági eredmények és az osztályba sorolás nem azonos a betonszabványéval.

Például a C20 nyomószilárdsági osztály mást jelent az esztrich esetében, mint a C20/25 a beton esetében. Más alakú, más anyagú a próbatest, más a mérési eljárás, más a mérési eredmény. Ezek nem számíthatók át, azaz egy C20-as esztrich messze nem azonos szilárdsági tulajdonságú a C20/25-ös betonéval. Emellett az esztricheknél a hajlítóhúzó-szilárdság lényegesebb tulajdonság, mint az ipari padlóknál, de még inkább az aljzatbetonokénál. Az esztrichek ugyanis vékony szerkezetek és sok esetben puha alátámasztásra kerülnek (pl. EPS hőszigetelés), így a stabilitáshoz elengedhetetlen a magasabb és szabályozott hajlítóhúzó-szilárdság. Ezért is kell megadni a tervezéskor ezen követelményt is. Az ipari padlók esetében is fontos, akár hőszigetelésre, akár ágyazatra készül a betonlemez. A tervezéskor ugyan nem kötelező, de hasznos és a biztonság javát szolgálja, ha a tervező megadja beton hajlítóhúzó-szilárdsági követelményét. Persze ezen paraméter esetében is más-más a vizsgálati eljárás az esztrich és a beton esetében is. Az aljzatbetonoknál az egyenletesebb eloszlású tehereloszlás miatt ez a követelmény kevésbé lényeges, a betonjelben megadott nyomószilárdsági értékből lehet következtetni, meg lehet becsülni (jó minőséget feltételezve) a hajlítóhúzó-szilárdságot, ami a beton nyomószilárdságának kb. egytizede. Az esztricheknél ez az arány ennél jóval nagyobb, egyötöd-egyhatod. A hajlékonyabb esztrich azért is célszerűbb, mert az esztricheknél ritkán vasaltak, tehát a vasalással, betonerősítéssel kevésbé lehet kontroll alatt tartani a repedéstágasságot és a repedés megjelenése utáni teherfelvételi képességet, azaz a maradó terhelhetőséget.

Az esztricheknél a fentebb jelzett szilárdsági tulajdonságok mellett gyakran szükséges és ezért igény meg kell adni a tapadóhúzó-szilárdságot (pl. műgyanta burkolat esetén), vagy például a kopásállóságot ipari esztrich esetén, amikor nincsen burkolat, hanem magán az esztrich felületén közvetlenül van forgalom. A követelményekhez mindezeken felül, igény esetén a síkpontossági határértékeket is meg lehet adni.