A trágyatárolók titkai (2.)

Folytatva az előzőeket a vízzáróság, folyadékzáróság kérdésével a trágyatárolók körében, fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a vízzáró betont, a vízzáró betonszerkezettől. Az MSZ 4798-1:2004 (MSZ EN 206-1:2002) szabvány a betont, mint anyagot három vízzárósági környezeti kategóriába sorolja /XV1(H), XV2(H), XV3(H)/, a kategorizálás szempontja azonban elsősorban a víznyomás mértéke és a szerkezet vastagsága, nem a korróziós hatás. A korróziós hatást okozó igénybevételek miatt a beton anyagát az XA-kategóriák szerint kell megállapítani, ami természetszerűleg a betonnak vízzárósági tulajdonságait is javítja. Tehát, ha a beton anyagának növeljük a kémiai korrózióval szembeni ellenállását, akkor ezzel a vízzáróságát is növeljük.

Viszont hiába lesz a betonunk bizonyos mértékig vízzáró, ha a csatlakozási és csomópontoknál, a dilatációs- és munkahézagoknál, a fugáknál és a repedéseknél a szerkezeten átszivárog a víz, illetve az agresszív oldat. A trágyatároló lemeze alul szigetelve van, úgyhogy a szerkezeten átszivárgott trágyalé a betonlemez alján felgyülemlik és azonnal kikezdi, majd néhány év alatt tönkre teszi a betont. Erre sajnos több konkrét esetet tudnék felsorolni. Már a tervezéskor sokat tehetünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a repedések számát és tágasságát, azt hogy úgy alakítsuk ki a vágott, a dilatációs-és munkahézagokat, hogy hosszú távon csökkentsük az átszivárgás veszélyét és nagyságát.

Alábbi megoldások segíthetik pl. a szerkezet vízzáróságát (a beton anyagának meghatározásán felül):

·         min. 20 cm vtg. betonlemez (még akkor is, ha a terhelés ezt nem indokolná);

·         acélszálerősítés a hegesztett betonacélhálós erősítés költséghatékony alternatívájaként;

·         optimális fugaraszter, (pl. 6 m x 6 m), fugavágás a vastagság 1/3 mélységéig, végleges fugakitöltés lehetőleg 45 nap után;

·         a vágott felület alapozása és vegyszerálló, megfelelő szilárdságú, ugyanakkor elegendő rugalmasságú (25% tágulási képességű) kitöltőanyag használata;

·         a munkahézagok száma minél kevesebb legyen, és minél kisebb tágasságban készüljön (figyelembe kell venni a hőtágulást, a zsugorodást, mindezek körültekintő és adott esetben számítással igazolt megállapítása után lehet akár szoros kialakítású is a munkahézag), fugázása az előző pontban írt anyagokkal és szintén nagy körültekintéssel készüljön;

·         a dilatációs hézagoknál és az oldalfalakhoz, műtárgyakhoz való csatlakozás kialakításánál a hőtágulást különös súllyal kell figyelembe venni (rugalmas habcsík elhelyezése) és ki kell fugázni az akár 1 cm széles fuganyílást;

·         a beruházó, megrendelő figyelmét fel kell hívni arra, hogy a fugákat min. évente át kell vizsgálni, megfelelő karbantartást kell végezni;

·         adjunk az tervezési, vagy átadási dokumentáció keretében karbantartási utasítást, mely tartalmazza a repedés-, fuga- és felületjavítási eljárások menetét.

A beton elsődleges védelmével és a fenti szempontok figyelembevétele szerinti kivitelezéssel már sokat tettünk a tartós és a jogszabályoknak, szabványoknak előírt szerkezet megépítéséhez.

Lényeges azonban azt tudnunk, hogy a trágyának és a más, egyéb üzemi szintű kémiai terhelésnek kitett betonszerkezetre ható, korróziót okozó igénybevételek agresszivitása jóval meghaladja azt a szintet, aminek szulfátálló cement használatával készített beton önmagában ellenáll. A szulfátálló cement nem varázsszer, alapvetően azt a célt szolgálja, hogy a talajjal, talajvízzel érintkező betonszerkezet egyes agresszív (pl. szulfátos, enyhén savas, nitrátos stb.) anyagokkal szennyezett közegben is a tartós legyen. Az MSZ 4798-1:2004 (MSZ EN 206-1:2002) szabvány az XA környezeti hatások körében deklaráltan nem foglalkozik sem az ipari, sem a mezőgazdasági, sem a lakossági szennyvizek hatásával.

Ez azért is nagyon lényeges, mert a trágyatárolók, hulladékudvarok, környezetvédelmi lerakók betonlemezei az XA1-3 kategóriának megfelelő, szulfátálló cementből készült betonnal sem fogják teljes mértékben megoldani a tartóssági problémát. Az ilyen agresszív terhelések esetén az elsődleges (primer) védelem nem elég, a vegyi igénybevételekkel szemben tartósan ellenálló szerkezet megépítéséhez szükséges a másodlagos (szekunder) védelem is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az üzemi szintű agresszív anyaggal érintkező felületet olyan réteggel kell ellátni, amely az adott kémiai hatásoknak ellenáll. Ez leginkább már a műgyanták köre, ami jócskán megdrágítja a beruházást. Megfelelő tervezéssel, anyagválasztással, rétegkialakítással azért itt is eljuthatunk az optimális megoldáshoz.