Tervezés utólag?

A tervező kollégák bizonyára, de valószínűleg a kivitelezők is találkoztak már olyan esettel, hogy egy már elkészült műtárgyról, ami a kisebb vagy nagyobb mértékben eltért az eredeti tervtől, utólag kellett a tervezőnek nyilatkoznia, hogy a megépült szerkezet megfelel-e a szerződés szerinti célnak, funkciónak, rendeltetésszerű használatnak, az eredeti igényeknek. Normális esetben a megépítés előtt kellett volna a módosításokat tisztázni, de ha ez már nem így történt, akkor érthető, hogy egy tervezői állásfoglalás biztonságot adhat mindenkinek. Ez eddig tehát teljesen korrekt, viszont az, hogy ki, mit, minek a keretében nyilatkozzon, és a nyilatkozattal mire vállaljon felelősséget, az már problémás lehet és konfliktusokhoz szokott vezetni.

A jól érthetőség kedvéért vegyünk egy olyan „fiktív” (ha valaki magára, vagy más konkrét személyre, cégre, esetre ismer, akkor az csupán a véletlen műve”…) példát, ahol az acélszálerősítéses ipari padló zsugorodási feszültségeket felvevő pótvasalásai nem a tervezett keresztmetszeti helyre kerültek. A keresztmetszet felső harmadába kellett volna tenni, de végülis az alsó harmadba kerültek egy kis figyelmetlenség, hiba folytán. A kérdés a tervező felé úgy szólt, hogy megfelel-e így is a szerkezet a használatra, az eredeti célra, vagy sem. A kérdést a beruházó tette fel a generálkivitelezőnek, a generálkivitelező a padlós cégnek, a padlós cég pedig a tervezőnek.

A beruházó joggal követelt választ arra, hogy a tervtől való eltérés milyen, esetleg káros hatással lesz a használatra nézve. A generálkivitelező és a kivitelező között vita volt abban, hogy ki a hibás a helytelen pozicionálásért (merthogy a generálkivitelező adta a nem elég magas távtartókat, amelyekre a padlós cég a pótvasalást helyezte), de a közös érdek szerint eljárva, szerették volna átadni az ipari padlót a beruházónak, aki addig nem volt hajlandó átvenni, amíg a tervező le nem igazolja azt, hogy a padló azonos értékű így is, vagy legalábbis így is megfelel a szerződött célnak. A két kivitelező tehát tervezői állásfoglalást kért a kialakult helyzetről.

Ez idáig még mindig rendben van, hiszen hibák, eltérések előfordulnak és első körben valóban a tervező az, aki autentikusan tud szakmai állásfoglalást tenni. A probléma azonban ott szokott kezdődni, hogy mert mindenki a maga felelősségét szeretné minimalizálni, olyan szakmai állásfoglalást kérnek a tervezőtől, ami adott esetben számítással és egyéb bizonyítással van ellátva és persze a tervezői felelősséget is tartalmazza.

No, ez már kellemetlen helyzet, mert a tervezőnek egy olyan megvalósult, létező szerkezetről kellene nyilatkoznia, ami a saját maga által készített tervtől eltérően épült meg. Szeretném leszögezni, hogy ez már nem a tervezési feladat része (hiszen a terv megelőzi a kivitelezést), hanem inkább a szakértői kompetencia keretébe tartozik. Természetesen a tervező is elvégezheti ezt a feladatot, hiszen ő ismeri a legjobban a műtárgyat a kivitelezőkön kívül, de ez már nem a tervezői feladatkörbe tartozik, ha erre vonatkozólag nincs külön megállapodás. A tervező nyilván segít és kíséri a projektet, hiszen közös érdek a jó minőségű építmény és az elégedett beruházó, de azért az is egy méltányolható szempont, hogy miért vegyen a tervező újabb felelősséget a nyakába egy olyan hiba miatt, amit nem ő követett el.

A konkrét esetre visszatérve, egyáltalán nem mindegy, hogy az a bizonyos hegesztett betonacélháló alura vagy felülre kerül. A felülre pozícionált háló nagyobb hatékonysággal áll ellen a zsugorodási feszültségeknek a felső harmadban, a látható repedések tágassága kisebb lesz, mint az alsó háló esetében. A zsugorodási hatás csökkentése céljából tehát indokolt felülre tervezni a hálót és nem lehet azt mondani, leírni, hogy ugyanolyan jó az ipari padló akkor is, ha a háló véletlenül alulra kerül. Ha mindegy lenne, akkor nyilván alulra tervezte volna be a statikus, mert az alsó hálós padlót egyszerűbb kivitelezni.

Nem írhatja le tehát a tervező, hogy a szerkezet az eredetileg tervezettel egyenértékű, legfeljebb arról nyilatkozhat számításokkal alátámasztva, hogy az így megépült szerkezet az eredetileg figyelembe vett igénybevételeknek milyen mértékben felel meg. Miben tér el, és miben marad azonos, milyen használati kockázatok erősödnek, milyen eltérések mutatkozhatnak, mekkora élettartam-csökkenés, károsodás várható a rendeltetésszerű használat esetén? Ha károsodás következne be a módosulás miatt, akkor a padló milyen intézkedésekkel javítható? Mindezek már bőven túlnyúlnak a leszerződött tervezési feladaton és más felelősségi, adott esetben más, pl. szakértő kompetencia kört érintenek. Mert hiába számolja ki a tervező a zsugorodás mértékét és a gátolt alakváltozásból származó feszültségeket, ha a pl. a beton anyaga, vagy a körülmények eltértek a tervezéshez felvett kiindulási tulajdonságoktól. Akkor már nincs értelme a tervezésnek, mert a beton dolgozik, a kémiai, fizikai folyamatok már elindultak. Az utólagos lepapírozás általában már csak a felelősségi, garanciális kérdések miatt válik szükségessé, ami persze lehet hasznos.

A beton, a műtárgy a papírokkal mitsem törődik, tudja a dolgát, neki nincs szüksége tervezői vagy szakértői állásfoglalásra, ő saját „bőrén” tapasztalja meg a fizika törvényeit, aszerint működik és így maga az ipari padló mond majd ítéletet a tervezés, a kivitelezés és az utólagos tervezés minőségéről.

Konklúzióként: az utólagos tervezői beavatkozás már nem a tervezés körébe tartozik, inkább szakértői feladat, amit adott esetben persze maga a tervező is elvégezhet, ha tudja. Az ilyen feladat ugyanis azért a legtöbbször más eszközöket igényel (pl. helyszíni és laborvizsgálatokat, más számítási eljárásokat), hiszen már egy elkészült műtárgyról kell megállapítani, hogy mit tud, mire alkalmas.