Az
utóbbi hetekben több olyan esemény, garanciális vita került a látókörömbe, mely
ezt az örökzöld témát aktualitásban tartja (nem csak az ipari padlósok között,
hanem bármely szakkivitelező esetében is). Az egyértelmű, természetes és
jogszerű, hogy egy ipari padlóépítő cég felel a saját munkájáért és a
bedolgozott anyagok minőségéért, adott esetben alvállalkozójáért attól a
pillanattól kezdve, hogy a munkaterületet átveszi.
A
munkaterületet jegyzőkönyvben rögzített módon kell átvenni, ebben a keretben
van még lehetősége a kivitelezőnek arra, hogy kifogásait pl. az ágyazattal (pl.
gyenge alépítmény) vagy az építés körülményeivel (pl. nem zárt a csarnok)
kapcsolatban dokumentálja. Ezt a vissza nem térő alkalmat nem szabad
elszalasztani, mert utána már a felelősség az övé. Nem szabad megelégedni a
szóbeli ígéretekkel, hogy pl. „nem baj, ha az ágyazat kissé
süllyedésérzékeny és nem egyenletes, nem baj, ha nincsenek meg még az oldalfala
csarnoknak, ha lesz néhány repedés, az még nem lesz gond, át fogom venni”
stb. Sajnos, a tapasztalat mondatja velem, hogy az esetek 90%-ára is érvényes a
régi szólás, hogy „verba volant, scripta manent” (a szó elszáll, az írás
megmarad), sőt az írás értelmezése is később jogviták témája lehet, ha nem
vagyunk kellően alaposak. Szóval, mindent csak írásban!
Igen
ám, de mi a helyzet akkor, ha olyan körülményeket akarnak ránk erőltetni,
amiről tudjuk, hogy az ilyen körülmények közt készült műtárgy nem fog
megfelelni, hibás lesz? Ebben az esetben, nem szabad elvállalni a munkát még
akkor sem, ha nagyon kellene a megbízás. Nem szabad elvállalni, mert ez
nyilvánvaló csapdahelyzet. Ezt ki kell kerülni, át kell beszélni a
megrendelővel (beruházóval, generálkivitelezővel) a lehetőségeket, hogy hogyan
teremtsük meg a minimálisan megfelelő körülményeket ahhoz, hogy jó minőségű
terméket állítsunk elő. Ha a megrendelő nem vevő erre a nyílt és pusztán
szakmai konzultációra, akkor nem lesz „vevő” arra sem, hogy átvegye a hibás
terméket. Ha a szakkivitelező nem tudja elérni azt, hogy a szükséges feltételek
a munkájához minimális mértékben adottak legyenek és mégis megépíti az ipari
padlót, akkor maga is hibás és felelős lesz a gyengébb minőségért. Azt pedig
aláírva a megrendelő részéről, hogy eltekint a garanciától a nem megfelelő
ágyazat, vagy nyitott csarnok, vagy egyéb, az ő ráhatási körébe tartozó ok
miatt, nem láttam --- ezt csak szóban szokott elhangzani, és a fenti latin
bölcsesség szerint fog latba esni.
Az
élet azonban nem ilyen egyszerű, mert adódnak olyan esetek is, amikor egy-egy
műszaki probléma menet közben igényel gyors döntést. Ilyen pl. ha elromlik a
betonpumpa, vagy a betongyár váratlanul leáll, vagy valamilyen műtárgy, amihez
igazodni kell, a terveken másként szerepel, mint ahogy az már elkészült stb. Az
ilyen esetekben általában gyorsan kell dönteni és a szakkivitelező
felkészültségén, tapasztalatán múlik az, hogy az intézkedés mennyire lesz
hatékony. Ezen döntéseknek a következménye általában a szakkivitelező
felelősségi körébe tartozik, hiszen ő maga a vállalkozó, aki arra vállalkozott,
hogy a meghatározott paraméterű terméket a megfelelő minőségben előállítsa. A
többiek (beruházó, generálkivitelező, műszaki ellenőr) legfeljebb tanácsadók
(pejoratívan fogalmazva az adott esetben csak kibicek --- ez nem lebecsülés,
hanem arra való utalás, hogy a felelősség mégiscsak azé, aki a beavatkozást
végzi) és nem vesznek át semmit a felelősségvállalásból.
Vannak
azonban olyan esetek is, amikor nem kell gyorsan dönteni, át lehet gondolni a
műszaki szituációt, akár egy kooperációs tárgyalás, akár levelezés keretében.
Ebben az esetben -- lévén, hogy nem rutinszerű problémáról van szó -- célszerű
a tervezőt is bevonni döntéshozatalba.
Példaként
hadd említsek egy konkrét esetet, amikor egy ipari padlóban egy víznyelőaknát a
kiviteli tervtől eltérően más kialakítással helyeztek be az ágyazatba és a
padlós szakkivitelezőnek úgy kellett volna az ipari padlóval a műtárgyhoz
csatlakozni, hogy az akna gallérjára ült volna fel a padló. Emiatt az amúgy 22
cm vtg. vasbeton ipari padló az adott helyen csak 10 cm-es lett volna. Ez már
egy olyan helyzet, ami már megér egy-két e-mailt, vagy egy kooperációs közös
döntést. Az adott esetben több jó megoldás és még több rossz megoldás
kínálkozik. Jó megoldás lehet az, hogy az ipari padlót egy átmeneti
vastagságváltozásos szakasszal, megerősített vasalással mégis az aknához
futtatjuk, de az is, hogy egy külön vasbetongerendát képzünk az akna körül
egészen a padló felső síkjáig, majd ehhez szoros munkahézaggal betonozzuk oda
az ipari padlót, természetesen teherátadó dűbelekkel megerősítve.
Végülis
ebben az esetben sajnos egy rossz megoldás született, miszerint a műtárgyat
zsaluval kizárták, az ipari padlót a zsalun kívül elkészítették, majd utólag
vasalatlan betonnal kiöntötték az akna körüli teret, ahol így egy 10 cm vtg.
vasalatlan, az ipari padlótól polifoammal eldilatált peremgerenda várta a
targoncákat. Aztán a targoncák jöttek is és 3 év alatt összetöredezett a
peremgerenda. A beruházó reklamált a generálkivitelezőnél, ő pedig az
alvállalkozónál, aki a sor végén áll. A felelősség kérdése azonban ebben az
esetben nem intézhető el azzal, hogy a padlós cég a hibás, hiszen ő készítette
a padlót és az összetöredezett peremgerendát is.
A
dokumentumokat áttekintve kiderült, hogy egyrészt a kiviteli terv más megoldást
írt ki, a generálkivitelező változtatott a műtárgy típusán, melynek
következtében más megoldást kellett választani a padlókészítésben is. A
generálkivitelező nem kért állásfoglalást a tervezőtől, a padlós
szakkivitelezőnek egy vázlatrajzon mutatta be megoldási javaslatát (mely
megoldás nem bizonyult jónak), amit a szakkivitelező aszerint elkészített.
Ebben és az ilyen helyzetekben döntő jelentősége lehet egy-egy kooperációs
jegyzőkönyvnek, ahol kollektív döntés születhet, s ahol a felelősség is
megoszolhat a résztvevők között.
A
padlós szakcégtől nem lehet azt elvárni, hogy egy ilyen, speciális helyzetben ő
maga egyszemélyben döntsön és vigye el a „balhét”, mert egyrészt az eredeti
terv jó volt, másrészt nem a padlós cég tért el a tervtől, harmadrészt nem a
padlóscég (egyszemélyben) találta ki a megoldást. Az ilyen, nem hétköznapi
helyzetekben a kollektív tudás kerül előtérbe, de az viszont együtt jár a
kollektív felelősség viselésével is, ahol minden fél, aki részt vesz egy-egy
ilyen döntésben, arányosan viseli a döntés következményeit is. Az ilyen
esetekre már nem áll az, hogy a szakkivitelezőnek kötelessége jeleznie, ha a
tervben valami problémát talál.
A
szakkivitelező nem tervező, nem tervellenőr, mégcsak nem is generálkivitelező,
hanem a maga szakterületén profi elsősorban, ami a tipikus tervezési hibák
észrevételére kötelezheti csak, de nem lehet felelőssé tenni egyedül különleges
szakkérdések esetében még akkor sem, ha ő maga végzi is el a kivitelezést. Az
már a kivitelező tapasztalatán múlik, hogy találkozott-e korábban hasonló
problémával, és ebből adódóan tudja-e a legjobb megoldást. Ez már csak bonusz
és a kivitelező javára írandó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése